2010.10.04.
18:16

Írta: somogyig

Alan Sokal–Jean Bricmont: Intellektuális imposztorok

1. Előszó

A nagy port felkavart mű Sokal egy, a Social Textben publikált paródiájának a folyománya, amelynek az a célja, hogy megvilágítsa azt a jelenséget, amely során neves, nagyrészt posztmodern filozófusok a természettudmányból átvett szakkifejezéseket következetlenül, logikátlanul alkalmaznak bizonyos teóriák felállítása során. Olyan, elsősorban társadalomtudományokban elmélyedt gondolkodókról szedi le a keresztvizet a két szerző, akik úgy próbáltak természettudományos kérdésekben filozofálni, hogy az adott szakág alapvető tudnivalóival sem voltak tisztában. Olyan neves gondolkodók visszaéléseit kívánják leleplezni, mint Derrida, Lacan, Kristeva, Irigaray, Baudrillard, Lyotard vagy Deleuze - ők azok, akik kiragadva egyes fogalmakat kontextusukból, a tudomány teljesen más, egymással összhangba nem hozható területein kívánják alkalmazni - önkényesen.

Bizonyos posztmodern áramlatok a végletekig kívánják a tudományt relativizálni, és azt állítják, hogy a tudomány csupán narráció, társadalmi konstrukció, a dolgok megismerése lehetetlen, sőt, az olyan állandók, mint a pí vagy a földi gyorsulás (π és G) is relatívvá válik a maga történetiségében. Sokal cikkét, amelynek címe "A határok áttörése: arccal a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé", az efféle tudománytalan írások paródiájának szánta. A Social Text szerkesztői bedőltek a csalásnak és leközölték. Amikor Sokal leleplezte önmagát, az esemény a napilapok címoldalára került.

A szerzők állítják, hogy

a) a górcső alá vont írások (és nem a filozófusok egész tevékenysége!) homályos tartalommal bírnak;

b) ugyancsak homályos az az analógia, amellyel természettudományos fogalmakat társadalomtudományos elméletekbe ültetnek át;

c) egyes gondolkodók bizonyos területen szerzett felületes ismereteikkel autoritásuk és hírnevük mögé bújva kívánnak mély filozófiai eszmefuttatásokat végezni.

A szerzőknek nem céljuk magát az egész tudományos tevékenységét kétségbe vonni az adott gondolkodónak, hanem csupán fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy ne "kontárkodjon" olyasvalaki a tudomány egyes ágaiba, akinek kompetenciája ehhez eléggé vitatható. Természetesen ezek a "kirándulások" más tudományokba nem mindig szülnek sületlenségeket, és a tévedések nagysága is eltérő.

Felhozható védekezésképp, hogy a tárgyalt filozófusok metaforikusan, élve a költői szabadsággal értelmezték a természettudományos fogalmakat. Csakhogy annyira logikátlanul, olykor teljesen megfejthetetlen módon, hogy az már sérti a tudományos gondolkodás precizitását. Továbbá a szerzők nem kívánják értékelni az egész munkásságot, csakis kizárólag annak kétes elemeire kívánják felhívni a figyelmet. Azzal is lehet vitatkozni, hogy a felsorolt gondolkodók mennyire tekinthetők posztmodernnek. Amennyiben hivatkozási alapot képeznek és jellegzetes posztmodern nézeteket vallanak, akkor meg kell engedni a könyv szerzőinek, hogy éljenek az általuk is bevallottan kissé durva besorolással.

 

2. Jacques Lacan

Lacan nagyhatású pszichoanalitikus, aki a matematika egyik alágát, a topológiát használta fel bizonyos elmebetegségek pszichoanalitikus magyarázataihoz.

2.1 "A tórusz, a Klein-palack, az ún. cross-cut felület viszont kaphatnak ilyen [?] vágást. És ez a diverzitás nagyon lényeges, mert sokmindent megmagyaráz az elmebetegség struktúrájáról. Ahogyan a beteget ezzel a fundamentális vágással lehet szimbolizálni, ugyanígy azt is meg lehet mutatni, hogy egy vágás a tóruszon megfelel egy neurotikus betegségnek, a cross-cut felületen pedig egy másik rendellenességnek."

Ez az alkalmazás bevallottan nem analógiás, ám nem ad semmiféle magyarázatot Lacan arra, hogy akkor milyen értelemben kellene használnunk.

2.2 A jelölő algebrája: "S(jel) / s(megjelölt) = s(az állítás), S=(-1)-el az jön létre, hogy: s=ˇ-1 (négyzetgyök alatt -1)."

Csakhogy ennek az algebrának nincs értelme, amennyiben az egyenletben nem számok szerepelnek. Matematikai kifejezésekkel jelöli az alábbit is:

2.3 "Az erekciós szerv ilymódon a jouissance helyét szimbolizálja, ám nem önmagában, és nem is egy kép formájában, hanem mint olyan rész, amelynek nincs meg a kívánt képe: ez az, amiért egyenértékű a fentebb produkált jelölés ˇ-1 (négyzetgyök alatt -1)-ével..."

Azt már nem magyarázza meg a szerző, mi történik, amikor erekciós szervünk egyenlő lesz négyzetgyök alatt -1-gyel.

 

3. Julia Kristeva

Kristeva szemiotikai tárgyú írásait veszik górcső alá a szerzők, kimutatva, olyan fogalmakat kever össze, mint halmaz és intervallum, ellentmond bizonyos kijelentéseivel a Gödel-tételnek miközben pont rá hivatkozik. Pszichoanalitikus elméletét matematikai fogalmakkal próbálja bemutatni:

3.1 "A tükör stádiumot követő szintaktikai műveletekben az alany már tisztában van a saját egyediségével: menekülése a "∞ pont" felé a jelölőben megáll. Gondolhatunk például egy szokásos R^3 téren vett Cˇ0 halmazra, ahol az R^3 minden folytonos F függvényére és minden n>0 egészre: azon X pontok halmaza, ahol F(X) meghaladja n-t, korlátos, ha Cˇ0 függvényei a 0-hoz tartanak, amikor az X változó a 'másik térfél' felé csökken."

Így kellene tehát az analízis alanyát, a pácienst belegyömöszölni Cˇ0-ba?...

 

4. Közjáték

E kitérőben a szerzők néhány tudományfilozófiai tant vizsgálnak, amelyek közös jellemzője, hogy relativizálják a tudomány kijelentéseit. Azt, hogy hozzáférünk a természet önmagukban álló dolgaihoz és róluk objektív ismeretet szerzünk, pusztán hipotézis, mégpedig egy ésszerű hipotézis. A hume-i szkepticizmus a megfigyelt események önkényes ok-okozati minősítéséről szól: bizonyos eseményekből bizonyos más események következnek, de ezt a következmény-voltot szükségszerűnek ítéljük, vagyis azt hisszük, törvényszerűen következik egyik dolog a másikból, holott ezt semmi nem támasztja alá. Az persze, hogy a Nap minden nap felkel, ésszerű következtetés, még ha előre nem is tudjuk, TÉNYLEG fel fog-e holnap is kelni.

Az ismeretelmélet legfelkapottabb megkérdőjelezői: Popper, Kuhn és Feyerabend. Karl Popper híres elmélete a falszifikáció: miért verifikáljunk egy elméletet (igazoljuk - de hányszor?), inkább elegendő, ha egyetlen egy ellentmondást is találunk. Az elmélet igazsága helyett annak hamisságát kell keresnünk. De mi a teendő akkor, ha a tézisünket nem tudjuk falszifikálni? Fogadjuk akkor el? Másrészt: a falszifikáció bonyolultabb, mint a verifikálás művelete.

Duhem és Quine tézise, az aluldetermináltság azt mondja ki, hogy tapasztalataink száma véges, míg elméleteink végtelen számú előrejelzést tesznek. Az elmélet ebben a túlságosan általános voltában kevésbé hatásosan alkalmazható.

Thomas Kuhn elmélete, amelyet A tudományos forradalmak szerkezete című könyvében fejt ki, a tudomány fejlődésének ugrásszerű voltát hangsúlyozza. Minden egyes új szint egy új, visszafelé nem mindig inkompatibilis paradigma, tehát egy olyan világnézet, rendszerszerű szemlélet, amely mindig más-más valóságot határoz meg. Egy új paradigma felülírhatja az előző tudományos elméleteit, téziseit és akár törvényeit is. Ilyen paradigmaváltás a kvantummechanika térnyerése is. Mérsékelt "kuhnizmus", hogy az új paradigmák kijavítják a múlt tudományos tévedéseit; a radikális viszont azt sugallja, a tudományok saját magukhoz igazítják a természetet.

Feyerabend elhíresült mondásával - "Bármi elmegy. (Anything goes.)" - és A módszer ellen című könyvével igazi tudományellenes anarchistának minősül. Szerinte nincsen egyetlen érvényes metodológiai szabály, csakis a "bármi elmegy". Szerinte a tudományban is merev és dogmatikus eljárások és gondolkodásmódok tapasztalhatók, az emberiség pedig isteníti és kontrolláló hatalomkönt önmaga fölé emeli azt. Feyerabend gondja az, hogy a tudomány számos területen egyeduralkodó, tehát primátust élvez más, alternatív magyarázatokkal szemben, csakhogy Feyerabend elfelejti, hogy bizonyos kérdésekben a tudomány sokkal bizonyosabb és megbízhatóbb társ, mint mondjuk pl. az asztrológia.

A tudományszociológia "erős programja" radikálisan átértelmezi az igazság fogalmát. Ha valaki azt mondja nekünk, hogy egy elefánt van az előadóteremben, vagy hiszünk neki, vagy nem. Mi is meggyőződünk erről az állításról: információt gyűjtünk, benézünk a terembe. Ha nem találunk elefántot, kijelenthetjük: nincs elefánt a teremben. Ekkor a hírközlőnek nem volt igaza - bármennyire is hitte vagy képzelte, hogy van. Ő is igazat mondott és mi is. Mégis, melyikőnknek volt igazán igaza?

Az igazság relativizálásának ésszerűtlen eltúlzása súlyos társadalmi következményekkel járhat. Példaként felmerül az a patthelyzet, amely során hogyan döntsön a bíró, ha elfogadja, hogy mindkét fél a maga igazát fújja, vagyis mindkettejüknek igaza van.

 

5. Luce Irigaray

Pszichoanalitikus és nyelvészeti írásai között számos "kakukktojás" árulkodik felszínes természettudományos ismereteiről. Felteszi a kérdést, miszerint a tudományos elméletek és kutatások függetlenek-e a férfi-női nemtől. Szerinte a szilárdtest-mechanika azért privilegizált a folyékony testek fizikájával szemben, mert a férfi nemi szerv is merev, míg a női, amelyből csak folyadék folyik, a folyékonysággal van párhuzamba állítva.

Vagyis, a bonyolult differenciálegyenletek valamiféle férfisovinizmus és nyelvi férfidominancia miatt várnak a megoldásra. Pszichoanalízis, folyadékmechanika, nyelvészet - bizarr keverék egy sajátos feminista állásponthoz. Egy olyanéhoz, amelyhez ismerni kellene a folyadékmechanika tudományát, de Irigaray nem ismeri. Nem világos, mi köze van a fizikának a feminizmushoz, illetve a matematika eredményeinek a férfi-női nemi identitáshoz.

 

6. Bruno Latour

A tudományszociológusnak az einsteini relativitáselmélettel kapcsolatos írásai is aggodalomra adnak okot. Megemlítendő például, hogy harmadik vonatkozási rendszerről beszél, valamint félreérti Einstein pedagógiai fogásait elméletével kapcsolatban.

 

7. Közjáték

A tudomány természete megváltozott, "posztmodernizálódott", véli a posztmodern filozófia. Lyotard példaként felhozza, hogy fellelhetők bizonyos bizonytalansági faktorok; egy gáz sűrűsége függ a lépték megválasztásától; egy fraktál dimenzióinak száma nem egész. A tudomány az ismeretlent állítja elő és nem az ismertet. Csakhogy mindig is voltak és mindig is lesznek bizonytalansági tényezők. Példánk okáért az időjárás-előrejelzés sem tudja figyelembe venni a milliónyi befolyásoló tényező közül az összeset. Csakhogy emiatt még nem omlik össze ez a diszciplína. Sőt, a káoszelmélet, amely pont olyan rendszerekkel foglalkozik, mint a Föld légköre, nagyarányú fejlődésen ment át eddig is. Az ezekkel a területeken bevett terminológiát sokszor helytelenül alkalmazzák a társadalomtudomány területén, mert nincsenek tisztában teljesen a szavak jelentésével.

 

8. Jean Baudrillard

A szociológus és filozófus egyik érdekes kijelentése a következő:

"...[A]z esemény tere egy sokszoros törésmutatójú hipertérré változott, és [...] a háború tere egyértelműen nemeuklideszivé vált."

Olyan, hogy "sokszoros törésmutatójú hipertér" a természettudományban nem létezik. Miben áll ez a metafora? Mert csak metaforaként használva van értelme. A tudományos terminusok, amennyiben ténylegesen léteznek, eredeti értelmüktől teljesen megfosztva tűnnek fel, sokszor bármilyen értelmet nélkülöző mondatokban.

"Komplex, metastatikus, virális rendszereink, bezárva az exponenciális dimenzióba (akár az instabilitás, akár a stabilitás dimenziójába), az excentricitásba és a fraktálok ollós paritásába, többé nem érhetnek véget."

 

9. Gilles Deleuze és Félix Guattari

Deleuze az egyik legfontosabb francia filozófus a XX. században. Guattarival közösen írt bestsellerük a filozófia és a természettudományok különbségeit vizsgálja. Tudományterületeket mos össze a szöveg, következetlenül és esetlegesen használja a terminológiákat. Áltudományos okoskodás sejthető Guattari bizonyos munkái mögött is.

"Világosan láthatjuk, hogy nem létezik bi-univokális korrespondencia a szerzőtől függő lineáris jelölő kapcsolatok vagy őselv-írás, illetve eme multireferenciális, multidimenzionális gépies katalízis között. A skálaszimmetria, a transzverzalitás, terjeszkedésük heves, nem-diszkurzív karaktere: mindezek a dimenziók eltávolítanak minket a kizárt harmadik logikájától, és megerősítenek bennünket abban, hogy elutasítsuk a korábban már kritizált ontológiai binarizmust."

 

10. Paul Virilio

Építész és várostervező, a sebességgel foglalkozó eszmefuttatásai területének külön nevet is adott: ez a dromokrácia. Tévedésekkel és esztelen fantazmagóriákkal teli ál-fizikája (és -filozófiája) például a gyorsulást és lassulást a pozitív és negatív sebességgel azonosítja (holott a gyorsulás az a sebességváltozás mértéke), az elektronok, ahogyan a tömeg nélküli fotonok, fénysebességgel mozognak stb... Másik érdekes eszmefuttatása:

"...[A]z, amit csökönyösen térnek nevezünk, vajon nem fény-e valójában..."

 

11. Gödel tétele

Áltudományos és zavaros szövegek kedvenc eleme a Gödel-tétel agyament alkalmazása. Debray e tételt a szociológia egyes vizsgált jelenségeire alkalmazza, sőt, ezzel magyarázza az elmúlt 200 év történelmét és alkotásait. A nép kormányzása a nép által logikai okokból nem lehetséges. A társadalom változékony, nem állandó, míg a Gödel-tétel érvényes, míg világ a világ.

 

12. Bergson és követői

Az értelem egyes tévedésein és rendellenességein való lovaglás egyes gondolkodókat az értelem teljes csődjének kikiáltásához vezetnek. Bergson úgy szállt vitába Einsteinnel az ő relativitáselméletével kapcsolatban, hogy meg sem értette az elméletet, annak ellenére, hogy még maga Einstein is megpróbálkozott azzal, hogy megértesse vele. Saját időfilozófiájának tévedései elemiek. Elméletét nagyrészt a priori intuíciókkal kívánja alátámasztani, amely logikája viszont mégis csak tapasztalati eredetűek. A relativitáselmélet egy sor, az emberi intuíciónak ellentmondó dolgot jelent ki, amelyet Bergson képtelen és nem is akar elfogadni. Bergson műve ma is kapható, és habár az einsteini tételek bizonyítottak, akadnak még gondolkodók, akiknek először a témát kellene jobban tanulmányozniuk, és csak utána megszólalniuk ebben a "vitában".

 

Utószó

Néhány szerzői jótanács, hogy kivédjük a fentebb bemutatott tévelygéseket:

1. Beszédünk tárgya legyen számunkra teljesen világos.

2. Nem minden homályos tartalmú szöveg mély is egyben.

3. A tudomány nem egy "szöveg", amelyet csak úgy kivonatolhatunk.

4. Próbáljunk megmaradni a saját területünkön, nem kell majmolni a természettudományt.

5. Utasítsuk el a tekintélyelvűséget vizsgálataink során.

6. Ne keverjük össze az eseti szkepticizmust a radikálissal.

7. Ne dőljünk be a többértelműség mögé bújó apológiának.

A könyvben bemutatott jelenség egyaránt fakad a tapasztalat leminősítéséből, a társadalomtudományokban utat törő szcientizmusból (amely nem egyenlő a tudományos módszer fogalmával), a társadalomtudományos tekintélyéből és a társadalomtudományok "relativista" hozzáállásából. Sokszor politikai színezete is van egy-egy elmélet sikerességének: politikai irányzatok, pártok, társadalmi mozgalmak használják fel és sajátítják ki a nekik legmegfelelőbb magyarázatokat. A tudománnyal visszaélő posztmodern szócséplés nem csak a bölcsészetnek árt, hanem kulturális zavart és a politikai baloldal gyengülését is okozza.

Szólj hozzá!

Címkék: filozófia

A bejegyzés trackback címe:

https://kotelezok.blog.hu/api/trackback/id/tr362344635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása