2010.10.01.
11:46

Írta: somogyig

Az eltűnő értelmiség

A politikai gondolkodás eltorzulása és elsorvadása, valamint a közügyektől való, össztársadalmi szinten jelentkező tendenciózus elfordulás – köszönhetően elsősorban az állampolgárok politikai-társadalomelméleti tudatlanságának, tájékozatlanságának – azt eredményezi, hogy az olyan alapvető fogalmakról, mint a „demokrácia”, a „pluralizmus”, a „konzervativizmus” vagy a „liberalizmus”, rendkívül torz, felszínes, olykor pedig előítéletes tudással rendelkeznek az emberek. A nyugati típusú, plurális demokráciának nevezett államokban is jelenlévő problémáról van szó.

Az egyetlen módszer, amellyel a tudatlanságot, alantas gondolkodásmódot, a dolgokat leegyszerűsítő látásmódot és a zárt logikájú világnézetek terjedését enyhíteni lehet, az a stabil, megbízható forrásból származó tudás terjesztése és befogadása. Az ocsút a búzától, vagyis az információt a dezinformációtól, objektív tényadatot a szubjektív véleménytől azonban nehéz elválasztani.

Mivel az úgynevezett „negyedik hatalmi ág”, a média általában alkalmatlan e feladatra (és ezt több évtizeden keresztül rendületlenül, újra és újra bebizonyította magáról), a társadalom zuhanó értelmi szintjének kézbevétele akár egy nagyon speciális társadalmi „rétegre”, az értelmiségiek csoportjára is hárulhatna.

Általában „értelmiségi” alatt a társadalom azon tagjait értjük, akik szellemi munkát végeznek, magasan képzettek és műveltek. (Hogy mennyire egyéniség, önálló személyiség valaki, nem kritériuma az értelmiségi létnek, sajnos.) Azonban e kifejezés sokkal plasztikusabb annál, hogy a társadalom egyes rétegeit, osztályait le tudnánk fedni vele. Manapság már attól értelmiségivé válhat bárki, ha önmagát értelmiségiként írja le.

Az értelmiségi magas rendű tudományos munkát végez, ám azzal az igénnyel is fellép, hogy politikai kérdésekben a nemzet lelkiismeretét testesítse meg. Amellyel kapcsolatban még nem lenne semmi kifogás. De: az értelmiségnek nem feladata politikai szerepek vállalása, illetve az aktuális politikai közügyekben való részvétel kompromittálja az értelmiség fő feladatát és célkitűzéseit. A filozófia, a szociológia, a politológia stb. politikai célokra való felhasználása és eltorzítása az összeférhetetlenség olyan súlyos esete, amelyet Julien Benda hírhedt könyvében írástudói árulásnak nevez.

Miközben az értelmiségi közéleti tevékenységébe is bevonja politikai nézeteinek hangoztatását, hajlamossá válik arra, hogy átvegye a kevésbé tájékozott, kevésbé művelt, vagy csupán politikailag megfontolt, akár populizmusnak is nevezhető sematizmust, amely során a valóság milliónyi színárnyalata fekete-fehér sivársággá szegényül, és a világ bonyolult dolgai látványosan egyszerűbbé degradálódnak. A sematikus gondolkodás tetten érhető az élet minden területén, így a politikai közgondolkodásban is. Az értelmiség, engedve a sematizmusnak, beépíti saját tevékenységébe, és mintegy felerősítve azt elhiteti a nálánál kevésbé okosnak mondott tömegekkel, hogy amit ő képvisel, az köszönőviszonyban áll a valósággal. Egy értelmiségivel szemben ez megbocsáthatatlan, és sokkal nagyobb bűnt követ el, mint az ugyanabban a sémában gondolkodó átlagember: szakmai tekintélye mögé bújva gyakorolja intellektuális doktrínáját, és mint tanult, szélesebb látókörrel és kritikai érzékkel rendelkező szakemberre, ha nem is néz fel, de ráhagyatkozik a tömeg.

A ló másik oldalára azok az értelmiségiek esnek át, akik elefántcsonttoronyba menekülnek, megnémulnak, hallgatnak, passzivizálják magukat és közéleti csőlátással nem méltatnak figyelemre semmi olyasmit, amely nem része perifériális magánügyeiknek. Az apolitikus értelmiségi magatartással még nem is lenne semmi gond; az úgynevezett „szabadon lebegő értelmiséginek”, aki nagy figyelmet fordít arra, hogy távol tartsa magát az aktuálpolitikai ügyektől, még egyáltalán nem muszáj kivonnia magát az apolitikus közügyekből. A szabadon lebegő értelmiségi bátran lehet civil szervezet tagja, bátran vállalhat önkéntes munkát, bátran szánhat idejéből társadalmilag fontos feladatok elvégzésére.

Mi a jobb, vagy inkább mi szolgáltat nagyobb alapot a kétségbeesésre: az aktuálpolitikai szörcsögés vagy az állandósult lakatellenőrzés elefántcsonttornyuk ajtajának zárján?

Az olyan közéleti tevékenységek, mint például - saját példámból kiindulva - egy újság szerkesztése, arra biztosan megtanítja az embert, hogy szembenézzen a legteljesebb mértékben minimalizált szolidaritással és segítőkészséggel. Ne csodálkozzunk azon, hogy mikro- és makrotársadalmunk kuka értelmiségijei jelenleg a közösség legrosszabb tanítómesterei. Vagy hallgatnak, vagy pedig zöldségeket fecsegnek. Ezért aztán mindennél jobban meg kell becsülni az olyan, társadalmilag hasznos elméket, akik erőn felül próbálkoznak (függetlenül attól, hogy mekkora sikerrel) a társadalom megjavításával, az ostobaságnak való minél nagyobb károkozással, a racionális és mérlegelő gondolkodás példamutatásával. Ha erre a tudatlanok nem tartanak igényt, talán elvitathatóvá válik bármely joguk arra, hogy a jelenlegi, kevésbé előnyös helyzetükön siránkozzanak és annak okozóját másra kenjék.

Szólj hozzá!

Címkék: politika szociológia

A bejegyzés trackback címe:

https://kotelezok.blog.hu/api/trackback/id/tr932336736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.