2010.10.03.
15:00

Írta: somogyig

Isaiah Berlin: A szabadság két fogalma

"Az elvont létnek feláldozzák a valóságos lényeket; az embertömegnek egyes emberek égőáldozatát kínálják fel." (Benjamin Constant)

Ha nem lett volna soha nézeteltérés az emberek között, például tökéletes társadalmi harmónia létezne, a kérdések jellege pusztán technikai lenne, nem politikai. Még egy viszonylag ártatlan és idillikus élethelyzetben is felelős a filozófus az eszméket figyelemmel kísérni, mert ennek hiányában káros eszmék is kritikátlanul terjednének el és válnának politikai tényezőkké. Habár számos filozófus nem ismeri el, hogy a politika elválaszthatatlan a filozófiai vizsgálódás területeivel, még fennáll a veszélye annak, hogy kiszolgáltatják magukat bizonyos primitív politikai felfogás - például egy vulgáris történelmi materializmus - önkényének.

Douglas Cole filozófiájából kiindulva a politikai elmélet az erkölcsfilozófia egyik ága. Lehetségesek olyan történelmi változások, amelyek nem vezethetők vissza egy szellemi erő mozgására sem, de ettől még fontos marad, hogy feltárjuk e változásokat, és megvizsgáljuk, mégis miféle szellemi erőmozgásokat foglalnak magukba. Bizonyos cselekedeteink mindaddig rejtve maradnak még saját magunk előtt is, amíg meg nem értjük világunk alapvető problémáit. Ezek közé tartozik az engedelmesség és a kényszer viszonya körül folyó vita. Ennek a háborúnak, amely két eszmerendszer között zajlik, központi kérdése az, hogy hol vannak a kényszer megengedhető határai.

 

I

Kényszeríteni valakit azt jelenti, hogy megfosztjuk őt a szabadságától. Ez a szabadság egyaránt értendő általános vagy személyes szabadság (freedom) és politikai szabadság (liberty) alatt. Emellett a szabadság fogalmának másik felosztása a negatív és pozitív szabadság. A negatív szabadság alatt azt értjük, mennyire megengedett az egyén számára az, amit megtenni képes, vagy hogy olyan legyen, amilyen akar; a pozitív szabadság annak a kérdése, hogy ki az, aki megszabhatja az egyénnek, mit tehet és mit nem, illetve hogy a hatalom meddig mehet el eme gyakorlatában.

A politikai szabadság az a terület, amelyen belül az egyén anélkül cselekedhet, hogy mások ebben megakadályoznák. Ellenben ha megszabják az egyénnek, hogy mi az a minimális terület, amelyen belül mozoghat, akkor őt kényszerítik, illetve leigázzák. A politikai szabadság hiánya tehát az, ha mások megakadályoznak bennünket bizonyos célok elérésében. Természetesen egy cél elérésére való képtelenség nem biztos, hogy aktív akadályozás miatt történik - példának okáért ha szegény vagyok, bizonyos javakat egyszerűen nem áll módomban megvásárolni, mert nincs rá pénzem; de ettől még lehetek politikailag szabad. A marxista koncepció szerint nem vagyok szabad ekkor, mert a szegénység azért jutott osztályrészül számomra, mert mások úgy rendezték, hogy ne rendelkezhessem sok anyagi eszközzel - vagyis ekkor gazdasági rabszolga, gazdasági elnyomott vagyok.

Minél szélesebb tehát a be nem avatkozás sávja, annál nagyobb a szabadságom, de ez korántsem lehet határtalan, hiszen ez társadalmi káoszhoz vezetne. Az emberek ezért készek voltak bizonyos célokért korlátozni a szabadságot. Így születtek a törvények. Azt is feltételezték, hogy kell lennie egy minimális térnek, amelybe még a törvény sem szólhat bele. Így határvonalat kell húzni a magánélet és a nyilvános hatalom között, de hogy hol van ez a határ, az számos vita tárgya. Egyesek szabadsága például másokénak korlátozásán alapul, és vannak olyanok is, akik nem tudnának mit kezdeni a szabadságukkal. A szükség sokszor törvényt bont; más dolgok lehetnek fontosabbak is, mint a szabadság.

Amit a liberális gondolkodók fontosnak tartanak, hogy senkinek sincs joga mások rovására élvezni személyes szabadságát. A szembeszökő egyenlőtlenség ellen áldoznia kell annak, akinek több jutott - ez a "kell" belső szükségletté, a szeretet által diktált érzéssé kell, hogy váljon. A szabadság nem az egyetlen cél ugyanis; az igazság, a méltóság nevében csökkenhet a szabadság azok javára, akik nyomora az őket elnyomó társadalmi rend miatt jött létre. A folyamat kétirányú, bizonyos szabadság elvesztésével szert lehet tenni például gazdasági szabadság növelésére. Mégis, hogyan lehet mindezt megtenni, ha elfogadjuk a szabadság szent és sérthetetlen voltát?

Locke és Mill úgy gondolta, a fejlődés összhangba hozható a magánélet minél több területen való sérthetetlenné tételével, mások, mint például Hobbes, a központi hatalom növelésében látták a garanciát arra, hogy az egyének ne váljanak "egymás farkasává". Abban viszont egyetértettek, hogy zsarnoksághoz vezet, ha az egyén magánéletét teljesen ellenőrzése alá vonja a publikus hatalom. Az a minimum, amelynek meg kell maradnia, a szabadságnak az a foka, amely nélkül emberi mivoltunk szűnne meg. A határ kijelölése a valamitől való szabadság kijelölése. Mill hangsúlyozza, az egyéni szabadság hiányában a civilizáció nem képes fejlődni; az egyéni szabadságot akár erőszakkal is, de meg kell védeni. Az individualisztikus emberfelfogás az egyéni jogok mellett és a közhatalom túlkapásai valamint mások kizsákmányolása ellen való kiállást jelenti. De: nem minden kényszer rossz, ellentéte, a be nem avatkozás pedig nem mindig vezet eredményre. Az igazság feltárása, az önmagunkban lévő géniusz kifejlesztése olyan közösségekben is működik, amelyekben alapvetően nincs nagy tere a személyes szabadságnak. Továbbá: az egyéni jogok eszméje modern képződmény, az antik világban ilyen nem létezett. Valamint, a milli szabadságfelfogás nem összeegyeztethetetlen az autokrácia bizonyos formáival. Nincs szükségszerű összefüggés a demokrácia és az egyéni szabadság között. Ha nem azt kérdezzük, hogy mit szabad tennem, hanem hogy ki mondja meg, mit tehetek és mit nem, a szabadság pozitív értelmére kérdezek rá.

 

II

A pozitív szabadság: szabadságom valamire. Hogy szubjektum legyek, ne mások objektuma. Akarattal, cselekedeteimért felelősséggel rendelkező, tudatos lény kívánok lenni.

A szabadság negatív és pozitív fogalma nyílt konfliktusban áll egymással. Az emberek ráébredtek talán arra, hogy van egy "uralkodó énjük", a célokra törekvő én, az ész, amely szembeáll az alantasabb ösztönénnel, de ugyanakkor a valódi ént úgy fogják fel, amely túllép az egyénen és a társadalmat tekintik az igazi énnek, az "egésznek"? Lehet-e a közösség erőszakának igazolása az, hogy ők az egyént a szabadság magasabb szintjére kívánják emelni még akkor is, ha az egyén szűklátókörűsége miatt erre nem hajlandó? Kétélű fegyver ez az érvelés. A szabadság pozitív fogalma viszont azt sugallja, hogy az önmagunk fölötti uralom alapján kell szabadságunkat meghatároznunk, és ez a szemlélet alkalmasabb arra, hogy énünk felosztása egy vezérlő és egy leigázandó részre végbemehessen. Az én eme megkülönböztetése világosabbá válik, ha megvizsgáljuk azt a két formát, név szerint az önmegtagadást és az önmegvalósítást; mindkettő az embernek az önmaga irányítására törő vágyából fakad.

 

III

Az önmegtagadás: meg kell szabadulni olyan vágyaktól, amelyek elérése külső vagy belső elégtelen körülmények miatt nem lehetséges. El kell határoznom magam arra, hogy semmi elérhetetlent nem fogok kívánni. Elkerülöm ezzel az összes olyan kudarcot, amely bukásommal, sikertelenségemmel járna, ezzel egy "belső erődbe" vonulok vissza, ahol semmiféle külsődleges gonosz, zsarnoki erők nem érhetnek el. Ez a módszer az aszkétáké és sztoikusoké, akiknek a világ semmiféle értékével nem kell törődniük, akik izoláltságukban védve vannak mindenféle sóvárgástól elérhetetlen dolgok iránt. De a kanti kategorikus imperatívusz sem más, mint saját magamnak való törvényadás, amellyel magam felett gyakorlok hatalmat. Ez a szabadság az okság szféráján való felülemelkedés is - az emberekkel nem lehet oksági hatásoknak kitett természeti lényekként bánni, úgy kezelni őket, mintha nem lenne önrendelkezésre joguk, mert ez az autonomitás sárba tiprásával lenne egyenlő. "A paternalizmus az elképzelhető legnagyobb zsarnokság" - írta Kant. De az emberek ösztönzése elérhetetlen dolgok elérésére szintén gyalázatosnak tekintendő. Az ember nem objektum, hanem önmagában való cél. Az igazi kanti erkölcs autonómián alapul: cselekedni kell, nem pedig elszenvedni a cselekvést. Egy olyan világban persze, ahol a boldogság vagy az igazságosság nehezen elérhető állapot, az ember hajlamos a belső énbe való visszavonulásra. A negatív szabadság nem kielégítő, amennyiben ez a tárgyalt lemondás, önmegtagadás azt a lehetőséget is magában foglalja, hogy azért érzik az emberek szabadnak magukat, mert egy zsarnok befolyásolása alatt feloldódtak összes vágyaik. Különbség van a szabadság érzése és a ténylegesen létező szabad állapot között. Nehéz belátni, hogy az önmegtagadás hogyan vezet a szabadság növekedéséhez. Mert az is igaz, hogy ez az aszketizmus a végletekig folytatva öngyilkossághoz is vezethet.

Nem az önmegtagadás az egyetlen útja az akadályok elhárításához: akkor növelhetjük szabadságunkat, ha leküzdjük ezeket az akadályokat - olykor mások szabadságának rovására. Ez a szabadság negatív fogalmának elvetése a szabadság pozitív fogalma által.

 

IV

A tudás felszabadít - hirdeti már Epikurosz is. A megértés, mondja Marx, maga a megfelelő cselekvés. De ez a tudás, a körülmények megértése azzal szabadít fel, hogy elfogadtatja a racionális elmével, hogy mi várna ránk, ha a lehetetlenre vállalkoznánk. A racionalizmus eme szabadságfogalma nem egyenlő a negatív szabadsággal: önmagam szabályozását jelenti. Ha ésszerűen gondolkodom, csak racionális célokat tűzhetek ki magam elé, és nem dönthetek másként. Ezeket a célokat azért akarom, mert megértettem természetüket. Ez az ész útján való felszabadulás pozitív elmélete.

 

V

Az önmagunk feletti racionális uralom mint a szabadság kifejeződése hogyan működik társas környezetben? Hogyan tudjuk elkerülni az értelemszerűen szükséges konfrontálódásokat? A megoldás egy olyan állam, amelyben igazságos rendet hozunk létre, törvényekkel garantálva mindazon szabadságjogokat, amelyek az embereket mint ésszel bíró lényeket megilleti. Sokan paradicsomi állapotnak tekinthetik ezt az idillt - mások az előttünk álló aranykort látják benne. A mai társadalmakban egymás kizsákmányolása és megalázása - ezen elmélet szerint - csakis az ésszerűség hiányából fakadhat. Az uralomvágy pedig az irracionalitás tünete.

Bizonyos akadályokat el tudok hárítani anélkül, hogy más emberekre kényszerítsem az akaratomat. Ha terveim ésszerűek, másokat is megnyerhetek az ügyem javára, így nem kell kényszerítő erőt alkalmaznom. Ha a világot a józan belátások, az ész kormányozza, nincs szükség erőszakra, mert mindenki belátja, mi az adott helyzet helyes megoldása. Be kell látni, hogy a szabadság nem a rossz dolgok cselekvésének a szabadsága. A szabadság csakis ezáltal lesz összeegyeztethető a hatalommal - a törvények feladata, mint ahogy Bentham is megjegyezte, hogy visszatartsák az embereket bizonyos cselekedektől. Ideális esetben a törvény egybeesik a szabadsággal, és az ész is az lesz, aminek a racionalisták tartják. Egy efféle eszményi társadalomban igazából nem is kellenének törvények, mert mindenki tudná a maga dolgát. Az anarchista mozgalom ezt felismerte. A valóság szempontjából az a kérdés, hogyan lehetne eszes lényekké tenni az embereket. Egyértelmű, hogy nevelés útján. Az ésszerű domináns énnek le kell győznie az alantas ösztönöket; a hatalomnak akár erőszakosan is, de terjesztenie kell az ésszerűséget még a társadalom irracionális köreiben is. "Senkinek sincsenek jogai... az ésszel szemben" - mondja Fichte. De azt is be kell látnunk, hogy diktátorok, inkvizítorok is hivatkozhatnak arra, hogy azért kellett erőszakhoz folyamodniuk, mert az emberek nem értették meg, mennyire jót tesznek velük. Történelmünk igazolta, hogy az eredetileg a tökéletesedés szolgálatába állított racionalista álláspontú államok hogyan váltak végül az elit utasításainak engedelmeskedő tekintélyelvű államokká.

Mi okozza eme különös fordulatot, a szigorú individualizmus totalitárius eszmévé való átalakulását? Mert szélesre tárja a szakértők előtt a kaput a hatalomhoz. A széles néptömegeket az alapján nyomták el, hogy nem értek meg arra, hogy önmagukat irányítsák, ezzel a szűk elit, legyen bármennyire racionális, zsarnokságot vezetett be. Hol csúszott hiba tehát hiba az előfeltevéseinkbe?

Minden embernek célja a racionális önirányítás. Minden ilyen cél egy harmonikus sémába illeszkedik, amely sémát nem mindenki képes felismerni. Minden konfliktus és tragédia azért következhet be, mert az ésszerű összeütközésbe kerül az ésszerűtlennel. Ha az ember racionális lesz, egyúttal törvénytisztelővé is válik. Ezek az előfeltevéseink. Mi hibázhat?

 

VI

Társadalmi lény vagyok, nem csak azért, mert bármilyen cselekedetem kihatással van másokra, hanem mert a csoporthoz való tartozásom hozzájárul egész személyiségem mibenlétéhez, tulajdonságaihoz. A szabadság hiánya gyakran az elismerés hiányát jelenti az egyes társadalmi csoportoknál - mert igénylik, hogy individuumként bánjanak az emberrel, hogy ne atyáskodjanak felette, hogy vegyék figyelembe az ő akaratát is. Ez a státusz iránti vágy. Felszabadításon tehát sokszor nem mást értenek, mint hogy változzanak meg a lekezelő attitűdök azok felé, akik státuszt és elismerést kívánnak maguknak. Elnyomott osztályok, nemzetiségek ugyanúgy élhetnek ezen akarattal, mint bármely más egyén vagy csoport. A cél a paternalizmus zsarnokságának megszüntetése, mert a paternalizmus nem veszi figyelembe az egyén önmagáról alkotott felfogását. Az ember az, amit érez és gondol, cselekedeteit és létét nagyrészt ezek határozzák meg, ezért aztán kritikus ponttá válhat, hogy a társadalmat irányító erők mennyire tolerálják őt tetteiben. Az ember inkább fogadja el egy közelebbi, ismertebb csoport felügyeletét, uralmát önmaga felett, mint egy magasabb és távoli hatalomét.

Eme törekvést azonban nem lehet a szabadság és annak bármelyik vetületével azonosítani. Szolidaritás és testvériség rokona inkább. A félreértések a fogalmak pontatlan megjelölésein alapulnak. A szabadság lényege az, hogy visszatartunk bizonyos zsarnoki hatalmat, rögeszméket, irracionális erőket. Az elismerésre való vágy szövetségeket, kölcsönös megértést implikál. Aki hajlandó oligarchikus vagy zsarnoki hatalomnak alávetni magát, annak a szabadság csupán a megértés iránti vágyat jelenti.

A szabadságnak mindig kell tartalmaznia valamennyi minimumot a negatív szabadság alatt értett viszonyokból, tehát lennie kell egy olyan területnek az egyén életében, amelybe senki nem szólhat bele. Akit minden tekintetben mások akadályoznak, az nem válhat erkölcsi szubjektummá, nem válhat emberré. Mill liberalizmusa ennél többet kíván: a be nem avatkozás maximalizálását. De a gyakorlat megmutatta, hogy az emberek nem élnek ezzel a nagyfokú szabadsággal, ha helyette biztonságosabb életet biztosíthatnak maguknak. A milli liberalizmus, amikor azt hangoztatja, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt, nem hajlandó figyelembe venni maga körül a világot; bármennyire is legyen szép ez az eszmény, megfeledkezik az emberek eltérő, sokféle szükségleteiről - a biztonság, a státusz, az erény, a túlvilági élet kívánalmáról.

 

VII

A törvény nem lehet zsarnok. A francia forradalom utáni jakobinus diktatúra elhitette az emberekkel a felszabadulásukat, noha éppen hogy csorbultak a szabadságjogaik. Számos gondolkodó felismerte ebben azt a veszélyt, hogy a népszuverenitás lerombolhatja az egyén szuverenitását. A pozitív és negatív szabadság közti különbséget tisztán érzékelteti Benjamint Constant, amikor a forradalmakkal kapcsolatban megállapítja, hogy a hatalom átruházása egyik kézből a másikba csupán a szolgaság terhét változtatja meg. Nem az a kérdés, hogy kinek a kezében összpontosul a hatalom, hanem hogy mennyi hatalom koncentrálódik egy-egy kézben. Az ókori görögök és a modernek szabadsága lényegesen különbözik egymástól - az első a népi kormányzat zsarnoksága az egyén felett: a szabadság elvételére való beleegyezés nem őrzi meg a szabadságot csak azért, mert beleegyezéses úton történt. Hobbes legalább nem nevezte az uralkodó elnyomását szabadságnak - legyen bár ez az uralom "mindenki" uralma.

Olyan társadalmat kell létrehozni, vélik a 19. századi liberálisok, ahol a szabadságnak vannak határai, amelyet nem szabad átlépni - tehát korlátozni kell azok hatalmát, akiknek módjukban áll másokra a saját akaratukat rákényszeríteni. Csak a jog tekinthető abszolútnak, mondja Constant, Mill és Tocqueville is, a hatalom nem. Az emberek tehát visszautasíthatják a hatalmat, ha az jogtalankodik velük szemben. A másik fontos kritérium, hogy vannak bizonyos határok, amelyeket az emberek nem lépnek át, és ezek a tilalmak szervesen beépültek az egyének gondolkodásmódjába. Ez a közös megegyezés, a norma biztosítaná azt, hogy az emberek kihágásai nem maradnak következmények nélkül. Ilyen normaszegés, ha valakit törvényes tárgyalás nélkül nyilvánítanak bűnösnek.

A negatív és a pozitív szabadság olyan követelésekkel lép fel, amelyek összeegyeztethetetlenek, tehát nem lehet egyszerre mindkettőt teljesíteni. Az egyikkel a hatalmat akarják féken tartani, a másikkal megragadni kívánják. De mindkét követelés olyan érték, amely alkalmassá válhat, hogy a legalapvetőbb és legvégső célok közé soroljuk.

 

VIII

Az a hit, hogy valahol van egy végső megoldás, a történelem során sokakat arra bújtatott fel, hogy embereket gyilkoljanak le. A vélekedés lényege az, hogy minden pozitív érték összeegyeztethető egymással, és az igazság az, hogy ezek együtt tudnak élni, máskülönben, ha a pozitívumok egymást oltanák ki, a világegyetem nem lenne olyan harmonikus, az emberi célmegvalósítás ellentmondásossá válna - durva empirizmus ilyet állítani, mondaná Platóntól kezdve minden jelentős filozófus a 19. századig bezáróan.

De a világ választási kényszerek sorozata: csupán törekedni lehet a tökéletes világ megvalósítására. Az emberi lényeg, amely nem küszöbölhető ki, tragédiák és konfliktusok potencialitása; azért kiküszöbölhetetlen, mert önmagunk létéről van szó. Az az igazság, hogy "az emberiség göröngyös anyagát még sohasem sikerült simára gyalulni".

Szólj hozzá!

Címkék: filozófia

A bejegyzés trackback címe:

https://kotelezok.blog.hu/api/trackback/id/tr572339527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.