A népi kultúra M. Bahtyin számára ősi, eleven mélyáramlat, amely megtermékenyítően hat a magaskultúrára. Mindazonáltal a két szféra elkülönülése jól látható. A bevett nézet szerint az egyetemes kultúra értékesebb, emelkedettebb, a népi kultúra az alantas és visszaszorítandó áramlatként azonosítódik a tudományos körökben, és a mindenkire érvényes norma megállapítását pont ez utóbbi körök beavatottjai (a szellemi elit) végzik. Azonban az értékek ipari termelése is normahatározó igénnyel tűnik fel; e gazdasági alapú mérce korántsem a transzcendencián, hanem fogyasztói keresletek alakulásán nyugszik. H. Lefébvre szerint az értékek és a mindennapiság közti szakadékot a művelődéssel lehet áthágni, amely ugyanakkor a pihenés és szórakozás funkcióját is betöltheti. A népi kultúra, a közönséges mű az embert arra készteti, hogy elveszítse önmagát. A munkával összefüggő kulturálódás ezzel szemben a szabadságot testesíti meg.

A szórakozás akkor rossz, ha elnyomja a beléfektetendő egyéni munka kényszerét, és helyette inkább a tömegesen reprodukált termékek passzív befogadására ösztönöz. Bármilyen széles és sokszínű legyen a kínálat, ha a bennük lévő üresség közös. Az egyhangúság a tömegkultúrában arra vall, hogy maga a tömeg elveszíti az összes számba jöhető közösségi köteléket. A "magányos tömeg" atomizált egyénei tervszerűen irányíthatókká, uniformizált emberekké lesznek.

A tömegkultúra fő vonásai tehát: a kulturális javakhoz fűződő viszonyok személytelenné válása, szigorított intézményi kontroll alkotó és befogadó közt, a befogadás során mindenféle szellemi aktivitás mellőzése, az elvontnak, arisztokratikusnak kikiáltott elit kultúra helyébe való lépés kívánalma, és a tömegkulturális termékek könnyen emészthető, kiüresedett értékkel bíró volta. Ez a midcult - a nyárspolgár giccses világa.

A giccs szórakoztatónak beállított lektűr, amely azt hazudja magáról, hogy nem klisészerű, valódi irodalom valódi mélységekkel és fontos mondanivalóval. A csupán érzéki-kellemesre apelláló művészet nem több a középszerűnél, mert hiányzik mögüle az a program, amely az elit művészet keretében kiragadja a tárgyát a világból, ítéletet mond felette, tartalmaz valami lényeget magáról az emberről. A műalkotás befogadása egyenértékű a létrehozásával, de ez a szemléletmód elvész a tömegkultúra könnyen emészthető alkotásaiban.

"Az elosztásra kerülő anyag kiválasztásakor és rendkívül intenzív reklámozásakor mindig a fogyasztók ízlésére hivatkoznak, hogy a színvonalat süllyeszthessék, és a nonkonformista produkciót felszámolhassák." (T. W. Adorno)

A társadalmi uniformizálás, a mondandó mögötti tartalom eltűnése, a hétköznapiság szürkesége termeli ki a sztárkultusz középpontjában élő tucatembereket, akiket felépítenek, megcsinálnak, felruházzák valamiféle különlegesnek látszó tulajdonsággal. Az ál-személyiségek illúziója a sematikus tematizálás következménye. Transzcendens legitimáló elv hiányában a tömegkultúra tautologikus lehet csupán: nem mutathat túl önmagán.

*

A szellemi munkások elnyomorodása és a hatalomnak való kiszolgáltatottsága Trianon után tovább nőtt. A műveltség társadalmi hovatartozást jelent elsősorban és nem művelődést. A tudás pedig alacsonyabb presztízsű, mint az értelmiségi pálya. A fehérgalléros proletárrá lett intelligencia sznob képmutatása, a revíziós szándékú idegengyűlölet és a tudás piacosítása egyaránt megfigyelhető. A baloldali-szabadkőműves-zsidó értelmiségiek részéről a radikális társadalmi egyenlőség melletti fellépés tapasztalható. Klebelsberg Kunó sikeres kultúrpolitikájának negatívuma, az értelmiség alárendelése a politikai céloknak, megmaradt. A szellemi munkás és a tömeg eltávolodására hívja fel a figyelmet Babits Az írástudók árulása című kritikájában. Ha a művész a tömegek igényét elégíti ki tehetségével, az irodalmi bűntényt követ el saját "fajtája" ellen. Julien Benda azonos című tanulmányában a műveltségeszmény politikai tartalmát kritizálja. Ortega y Gasset egyenesen a tömegektől félti a kultúrát, amely védelme tehát egyenlő a tömegek megvetésével. Hunyady Ferenc még bízik abban, hogy a magyarokban van valami automatikus ellenállás a sekélyes művészeti cikkekkel kapcsolatban. Jellemző, hogy ekkor kezdenek el megsokasodni a tömegek lélektanával, mechanizmusaival foglalkozó bölcseleti diskurzusok - például Horváth Barna könyvei.

*

Emlékezzünk Jókai olvasottságára: e színvonalas életmű a legnépszerűbb lektűr volt a XIX. században. Az olvasók számának megnövekedése azonban kevésbé tükröződött a magaskultúrában, az olcsó, lektűrnek szánt irodalom puszta szórakoztatását viszont egyre többen veszik igénybe. A vásári ponyván és kalendáriumokon kívül ott vannak még a hírlapok és a népköltészet, amely a tőle távolit teszi otthonossá, ismerőssé, míg a ponyva pont fordítva működik: az ismertet változtatja egzotikussá és ismeretlenné. Ismertebb képviselői Nagy Ignác, Kuthy Lajos, Gaal József és Pálfi Albert.

A népnemzeti irodalom megalapozása: ezt tűzték ki célul a magyar irodalmárok, tehát hogy a népi hagyományhoz kapcsolódjanak, és az irodalmi nyelv megújítását a népköltészet, a vidék nyelvezetére támaszkodva hajtsák végre. A modern irodalmi tömegtermelés pont eme hagyomány lényegét sikkasztja el.

*

A ponyvairodalom aranykora az 1930-as évek elejére esik. A vizsgált két időpont 1924, amikor a koronainfláció akut gazdasági és kulturális válságot idézett elő, és 1939, a háborús készülődés kora.

1922-ben 2235 kötet jelent meg Magyarországon. Elsősorban a tankönyvek és a népszerű sorozatok száma növekedett. Ellenben a szépirodalom és a tudományos könyvek kiadása visszaesik: az Athenaeum a háború előtti 5 esztendőben 430 kötetet adott ki, ez a szám később már átlagosan 30. A Milliók Könyve a visszaeső példányszámokon úgy próbál javítani, hogy a nívós lektűrt olcsó ponyvával helyettesíti. A régi példányszámot nem éri újra el ennek ellenére, mivel sokasodik a konkurencia a tömegirodalom terén. Továbbá Trianon után a kiadók 3,5 millió olvasót is elvesztenek. A regényfüzetek előállítói közt már nem csak kiadók, hanem nyomdák, újságkiadók és kisebb cégek is szerepelnek. A gazdasági szereplők ezért tematikus sorozatokat kezdenek el megjelentetni, egyik csak indiános, a másik csak detektívtörténeteket, az olvasóközönség társadalmi tagoltsága miatt pedig létrejönnek a specifikusan egy adott osztályhoz szóló sorozatok is.

A legnépszerűbb regényfüzetek: Nick Carter, az amerikai detektív; Buffalo Bill, a vadnyugati fenegyerek; az Indiánus történetek; Doktor Kubb, a világjáró és a Mister Herkules sportregények. A kötetek "szerzőtlenek", utcákon, dohányboltokban árulják. Sorozatjellegük mellett stiláris tudatlanság, szűkös szókincs és történelmi toposzok jellemzik a fordulatokban és megoldásokban egy kaptafára készült irományokat.

Az Indiánus történetekből kiderül: az indiánokat alattomos gonoszság jellemzi, a négerek ostobák, a kövér kocsmárosok mind kapzsik. A rokonszenv a svéd seriffet, a jenki vadászt és a két árja berlini fiút övezi. A Rossz meg lett személyesítve, Trianon után néhány évvel tehát már van kire dühösnek lenniük az olvasóknak. A szövegek irritáló germanizmusa az anonim író talán elfojtott német identitásának felszínre törése lehet.

Nick Carter történeteiben a bűnesetek csak ürügyéül szolgálnak egy alapvetően melodramatikus cselekményszövésnek. A mester rögtön tudja, ki a tettes, még a rászegezett pisztolyt látva is rájön, hogy abban csak egy golyó van. A modern technikához ambivalens viszony fűződik a Nick Carter-történetekben, mert a gonosztevők általában tudományos vívmányok felhasználásával követik el bűntetteiket.

Vidéki hangú, külvárosi "igényt" kiszolgáló sorozat volt az Utolsó betyár. "Igaz történetként", személyes hangvétellel íródtak a katonatörténetek, például a Menekülés a halál torkából is.

Mi a helyzet a midcult irodalommal? Az igényes, de mégis szórakoztató művekkel? Habár Jókai- és Cholnoky-kötetek is megjelennek a midcult könyvsorozataiban, domináns a külföldi bestseller. Jules Verne, H. G. Wells, Hugh Conway, A. K. Green, valamint az előző század mesterei, Balzac és Csehov nevei is feltűnnek - például a Legjobb Könyvek sorozatában. Köztük négy magyar regény is szerepel. Zsoldos László Vica regénye nyaralással egybekötött férjvadászatról szól. Somlyó Zoltán Őszi regénye a tömegkultúra toleranciáját mutatja az igényesebb, műveltebb irodalom irányába. A bibliai témákat kedvelő Lázár István regénye, a Sámson is szerelmi történet, igazi Rómeó-Júlia tragédiával a végén. Csermely Gyula Milliárdos gazember című limonádé-regénye Franciaországban játszódik, bárgyú szerelmi történetét francia regényként próbálták rásózni a közönségre.

A Singer és Wolfner kínálatában ott találhatjuk Mikszáth, Jókai, A. Conan Doyle, Courts-Mahler és Wells műveit. Courts-Mahler kiemelkedő sikere azt bizonyítja, hogy a sikeres lektűrnek nem szabad öncélúnak lennie, és nem szabad túlságosan megerőltetnie az olvasó konfliktustűrő-képességét.

A kor színháza, amely a középosztályi kultúrélet központja, giccses darabok előállításával foglalkozik. Ami a színen látható, a női nézők ízlését fejezi ki, a férfiak amúgy is a nők miatt járnak színházba. A női szereplők sablonja a vamp, a titokzatos, az öntudatos vadmacska, aki körül akaratgyenge férfiak sürögnek-forognak. Forró Pál Láva című darabjában Andersen Anna őrjíti meg a férfiakat. Fojtott erotika, feltüzelt érzelmek - csak két jellemző a sok közül. Pásztor Árpád Magnetic című darabja (és a férfiak) egy orosz emigráns nő körül forog. Feminin győzelem születik a nézőtéren is: a nők feldarabolják és elfogyasztják a férfit e színházi előadás keretében.

A tekintélyelvű harmincas évek beköszöntével leáldoz a nőpárti színház csillaga. A kor reprezentatív műfajai: a kabaré, a vicc és az operett, velük a bohém lemondó legyintések, a vereségbe való beletörődés karneváli szertartásai.

*

Herczeg Ferencben, bár műveiben elcsépelt közhelyek, eredetiséget nélkülöző történetek variálódnak, mégis a népszerű irodalom magasabb régióiban alkotó művészt láthatjuk. Jó példa erre Férfiszív című regénye, amelyben egy nő két férfi közt vergődik. Második szerelem című regényében pedig egy elvált, de később ismét egymásra talált pár története bontakozik ki.

Surányi Miklós regényeiben, A mindenható asszonyban vagy A vízözönben is a szerelem és a zord körülmények harca jelenik meg. Míg az elsőben a kor morálja megtiltja egy boldogtalan nő számára, hogy elváljon urától, a másodikban egy orosz emigráns herceg és egy báró özvegye bujkál a mohácsi szigeten álló birtokukon.

Pekár Gyula egyaránt írt szerelmi regényt és ponyvakalandot, időben és térben távoli helyekre téve a cselekményeket. A Lord Burlington arcképe például a XVIII. század Angliájában játszódik, de írásai elvezetik olvasóit a hun birodalomba, a francia forradalom kellős közepébe vagy a görög mondavilág korába egyaránt.

Hogy tematikusan haladjunk a vizsgálódással, először a történelmi regényeket kell megemlítenünk, amelyek a nívós lektűrök mintapéldányai. Általában nem aktuális problémákat feszegetnek, hangvételük inkább nosztalgikus. Nagy sikert aratnak az életrajzi típusú történelmi regények.

Az ifjúsági regényt pedagógikus szolgálatba állítják, és a serdületlen olvasó felfogásához igazítják stílusát.

A sikeres ponyvaírók igénytelenségét könnyebb megérteni, ha arra gondolunk, hogy tollforgatóink alig-alig tudtak volna megélni csak a műveik után járó honoráriumból. Amikor még egy felkapottabb szerző is pénzzavarban küszködik, könnyű belátni, hogy sokszor a nyomor kényszeríti az írókat gyorsan összecsapott művek megjelentetésére. Természetesen ellenpélda is akad: Erdős Renée, aki olvasóit olyan irodalmi illúzióval ajándékozza meg, amely valójában közhelyes, kispolgári, eredeti gondolatokat nélkülöző. Számtalanszor feldolgozott témák, kommersz megoldások: ezek az ideális giccsregények jellemzői, olyanoké, amelyeket Erdős Renée is ír.

Hasonló pályát fut be Földi Mihály is: műveinek többsége családregény, amelyekben a polgári értékek válsága tükröződik. Az Élet tolvajában egy festőművész drámáját vázolja fel. Más műveiben sem a "dzsentriromantika" stílusában alkot, idegen tőle a pénzarisztokrata világ, és ahogy egyre nehezebb esztendők köszöntenek be, Földi valláserkölcs és szociális gondolat egyfajta szintézisét kezdi hirdetni ponyváiban: "Hát ha diktátor kell, Hitler helyett Istent választom."De a tömegvezér agresszív propagandája már a tömegirodalom területére is kezd behatolni.

A harmincas évek végén újabb műfaj jelenik meg a palettán: a humoros irodalom, amelyet Vaszary Gábor és Török Rezső neve és műveik fémjeleznek.

*

A ponyvairodalom amerikanizálódása a harmincas években megy végbe. Hősi erények, ellenfeles harca, fokozódó bonyodalom: a ponyva sikerrel adja el önmagát mint színtiszta irodalom, amellyel töltekezhet az olvasó. Mindeközben imitált esztétikum, kiszámítható ingerstimuláció a jellemző, amelyet a magányos tömegember kényszerfogyasztásának rendszerébe helyeznek el. A művek kivonata, a fülszöveg szabványosítja a regényt, a regény egyre jobban fülszöveggé válik. A regényeket a fülszöveg alapján írják meg. A tömegirodalom nyugati mintái szabvánnyá válnak itthon is.

1939 a háborús konjunktúra éve; az üzleti célú ponyvapiacra párt- és állami kiadványok is betörnek. A piacot ekkor az olyan kiadványok uralják, mint a Friss Újság Színes Regénytára, Új Élet Regénytár, Világvárosi Regények, Pesti Hírlap Könyvek, A Nova kalandos regényei vagy a Pengős Regények. Áruk 10 fillér és 1 pengő közt mozog, tehát olcsóak, szinte bárki meg tudja venni ezeket.

Az egyes eltérő értékrendek is egyre jobban feloldódnak egymásban, kulturális homogenizálódásnak lehetünk tanúi. A megnövekedett keresletet az ipar azonban még mindig úgy elégíti ki, hogy távol tartja magát az aktuális mindennapok témakörétől. Vadnyugaton, a trópusokon, sivatagban, Hollywoodban és sok más helyütt játszódnak a történetek. A főszereplő majdnem mindig férfi, a bonyodalom a pénz körül forog, a szerelem csupán "menet közben" szövődik. Mik a bevett műfogások? Eltávolítás (a történetek távoli helyeken játszódnak), ismétlés (az ábrázolt világ ismerős lesz, mivel már több hasonló írással találkozott már), motívumok (amelyek heves ösztönreakciókat - elsősorban félelem, agresszivitás és erotika - váltanak ki).

A szórakoztatás öncélú formáit (is) az egyre jobbra eltolódó államhatalom világnézeti harc színterévé változtatja. A kultúra ideológiák harcterévé változik, a kultúra stratégiai kérdés immár. A tömegkultúra előállítói termékeiket értelemszerűen primitíven politizálják át, és rendkívül olcsón jelentetik meg. Ezekben kapnak széles körű kifejezést a társadalmi ellentéteken alapuló elégedetlenségek. Csak egy példa: Nógrádi Béla A pokol zsoldosaiban elnyomott munkástömegek lázadásáról ír. Ákos Miklós Ilonka pénzt szerez című regényének keserű tanulsága: minden vagyon lopás, de a kisember csak a másik kisembertől lophat. Sötét társadalomkép bontakozik ki Juhász Lajos regényében is, A rácsos szállodában, amely színhelye egy brutális börtön, ahol a társadalom farkastörvényei még embertelenebb körülményeket teremtenek a rabok számára. Az egyéni sors felett a véletlen uralkodik - ez a kicsengése Aszlányi Károly Vigyázz, ha jön a vonat! című regényének is.

*

Bizonyos tekintetben Rejtő Jenő / P. Howard nem tartozik a tömegirodalom középszerű művelői közé: az irodalomelmélet nem jelölte még ki méltó helyét a modern magyar irodalomban. Nem vitás, életműve nagy jelentősséggel bír: tárgya maga a ponyva világa és annak motívumkészlete, irodalmi értékű művei ezen a talmi világon belül maradnak. Rejtő a regényeiben felvázolt világhoz ironikusan áll hozzá, több lépésnyi távolságot tartva tőle. Nyelvi és logikai humorral átszőtt írásai közül a Nevada szellemére is igaz kijelentésünk. Az abszurd művészet remekei - például: "- Nem vagyok még tisztában az egyenáram és a váltóáram elvével. - És megütötte? - Nem. Kidobott." - ambivalens viszonyt fejez ki a világgal: minden a feje tetejére állhat, de a komikum megerősít bennünket az értelem fenségében, amely által végeredményben az egyensúly helyreáll.

Rejtő életigenlő. Hősei ugyan lehetetlen és menthetetlen szituációkba keverednek, amelyekből aztán elképesztő véletlenek szakítják ki őket, erkölcsi erővel vérteződik fel az elszántság és a halálraszántság. Hősei bizonyos értelemben halálra ítéltek.

Rejtő silány, selejtes anyagból építkezik; életet lehel belé. Esztétikum ez, giccsbe rejtve. Ponyvának álcázott irodalom, amelyet Rejtő rejtve, inkognitóban művel.