Kafka explained by Kurt Vonnegut

Bevezetés

Hogy a dolgok miért mennek úgy, ahogy, az emberek különböző utakon próbálták feltárni, leírni és megmagyarázni. A teológus Istent tette meg első és utolsó okká, a természettudós a világ dolgainak szerkezetét és a dolgokat mozgató mechanikát tanulmányozva keresi a választ. A filozófia azt az egyszerű kérdést tette fel, hogy mi az ember és mi végre van a világon – a művészetek pedig válaszok sokaságát alkották meg. A művész törekvése mindig is az volt és lesz, hogy a kezei közt formálódó anyag (legyen az szoborrá, zeneművé, festménnyé vagy szöveggé) egy igazabb valóságot tükrözzön, mégpedig egy olyan lét bizonyítékát, amely képes valami mélyen emberit felfedni.

Nem túlzás azt állítani, hogy a fantasztikus irodalom termékeiben, legyen szó regényfolyamról, vagy csak egy néhány oldalas novelláról, az emberi nem zabolátlan, szabadjára engedett fantáziája nyilvánul meg. Ez a kreativitás, amely távoli helyekre és időkbe, felfoghatatlan dimenziókba, a tegnapba és a holnapba invitál bennünket, már az ókor irodalmára is jellemző volt. A fantasztikus irodalomnak mindig is az volt a célja – legyen szó az Odüsszeiáról vagy éppen Arthur C. Clarke 2001. Űrodisszeiájáról –, hogy az olvasót csodálkozásra és töprengésre késztesse. Ahogyan azt a fent említett író szellemesen megállapította, ez az irodalom „az egyetlen olyan kábítószer, amely ártalmatlanul tágítja a tudatot.”[1]

Ki gondolta volna 20-30 évvel ezelőtt, hogy a számítástechnika válik a tudomány egyik leggyorsabban fejlődő ágává? Hogy egész szobákat megtöltő iratrengeteg és egész épületnyi nagyságú számítógép a nem túl távoli jövőben egyesül egy mindössze 3-4 kilógrammnyi hordozható eszközben, amelyet laptopnak nevezünk? A mai, információsnak vagy posztindusztriálisnak nevezett társadalomban a számítógépek szerepe vitathatatlan, jelentőségük felülmúlhatatlan, mert – hogy párhuzammal éljek McLuhan elméletével, miszerint a média maga az üzenet – a számítógép maga az információ. A számítógépek alkalmazása nem csupán jelenti az átállást egy másfajta, intelligensebb gépre – fogalmazza meg Theodore Roszak –, hanem ipartörténeti evolúciós ugrás.[i] Átértékelődött magának az információ fogalmának a jelentése is: Claude Shannon megtisztította az információtartalmat minden szemantikai vonatkozásától, és elégpiesítette, puszta mennyiségi mértékké változtatta: nem csak számunkra érthető mondatok, hanem a gépi nyelv, az egyesek és nullák végtelen halmazának mértékévé.[ii]

Előszó

A bibliográfia három nagy szakaszát egyrészt a Nietzsche-fordítások jegyzéke, másrészt a Nietzschéről és a nietzschei filozófiáról szóló könyvek, cikkek, tanulmányok adjkák ki, harmadrészben pedig egyéb, kapcsolódó kiadványok is olvashatók Nietzschével releváns összefüggésben.

John R. Searle Elme, nyelv és társadalom – A való világ filozófiája című könyvében leszögezi: létezik tőlünk független, külső világ, és – habár korlátok között – megismerhető ez a külső valóság. Könyve lényegében szintetizáló mű: összefoglalja téziseit a filozófia és a nyelvészet terén, átfogó képet nyújt eme vizsgált területekről, és közérthető nyelven megfogalmazva kapcsolatot teremt e különböző kutatási területek között. Elme – nyelv – társadalom –: belülről kifelé haladva tárgyal egyfajta alapmetafizikát, az emberi létet és ismeretet, viszonyt a belső és külső világhoz. Elme, vagyis gondolkodó értelem, amely a külvilág felé nyelvhasználat útján kommunikál, társadalomba beilleszkedve, mégpedig a belső és külső világ dolgait megtéve objektumaként. Ám meg kell határozni, mi az az elme, hogyan létezik a fizikai világban, egyáltalán mi a biztosíték, hogy létezik fizikai világ, az a közeg, amely a természettudományok számára alapértelmezetten elfogadott terepet biztosít önmaga vizsgálatához.