Habár számos filozófus nem ismeri el, hogy a politika elválaszthatatlan a filozófiai vizsgálódás területeitől, még fennállhat a veszélye annak, hogy kiszolgáltatják magukat primitív politikai felfogásoknak, például egy vulgáris történelmi materializmus önkényének (Julien Benda sokat vitatott könyve, Az írástudók árulása pontosan ezt a problémakört elemzi).

1.

Az igazán fontos és eredeti filozófusok művei között mindig találhatók olyan gondolatok, amelyek a tudóstársadalomban kiverik a biztosítékot. Az ész antinómiái Kant kritikai filozófiájában, Schelling mitológiafilozófiájának az a megállapítása, amely szerint a kinyilatkoztatás előtti sokistenhitű vallások istenei lényegében egymásra épülő, egymás után megmutatkozó Ugyanaz potenciái, és még sorolhatnám, már-már paradigmaváltó újítást, filozófiai kastélyforradalmat (á la Thomas Kuhn) robbantottak ki. Eme filozófusok sorából Friedrich Nietzsche sem kivétel.

A HATÁROK ÁTTÖRÉSE: ARCCAL A KVANTUMGRAVITÁCIÓ TRANSZFORMATÍV HERMENEUTIKÁJA FELÉ

[Eredeti megjelenés: Social Text 46/47 (1996 tavasz/nyár, 217-252. oldal. © Duke University Press.]

Teljes, magyar szöveg

Marx azt írja: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk.” De ami manapság radikális változást hoz az emberek életében, az a gyakorlati tudomány, a technika. A filozófia befolyása a világra Marxszal véget ért. Azt meg már Platón megírta, miért nem jó, ha egy filozófus kezében összpontosul a hatalom. Ámbár az ő szemében a demokrácia a legelvetendőbb államforma. A természettudományos hozzáállás a következő: a filozófia csupán spekulál, és olykor köszönőviszonyban sincs a valósággal. Látnunk kell, a filozófusok ma jelentéktelen gondolkodók az emberi történelem alakulása szempontjából, ahogyan az értelmes, következetes gondolkodás is, kiveszendőben van a ma társadalmaiból. A mai, modern ember istene a természettudomány, mert amit mond, az működik, mert amire választ talál, az úgy tűnik, úgy is van – a transzcendencia sosem volt még ennyire távol ettől a világtól, a világi isten pedig nem isten, hanem pusztán diktátor.

Előfordulnak nem kevés alkalommal olyan szituációk, amelyek során az egyes választások következményeinek tartalma miatt szinte képtelenek vagyunk dönteni. Antigoné Szophoklész drámájában két út előtt áll, ám mindkét út rossz: ha eltemeti halott szerettét, vétkezik a törvények ellen. Ha nem temeti el, akkor pedig belső erkölcsi-lelkiismereti válságot okoz magának. Akkor hát mi a megoldás?