Montesquieu államszemléletének talán legfontosabb sarokpontja a vallás kiválasztása az államhatalomból. Amíg Európa országaiban a vallás átitatta a kormányzatot, fenntartva ezzel egy teokratikus berendezkedést, a kereszténység ugyanolyan harcos hit volt, mint nagy történelmi ellenfele, az iszlám. A nyugati demokráciák kialakulásának alapfeltételévé vált a hatalom és a vallás különválasztása és a három hatalmi (bírói, törvényhozói, végrehajtói) ág jól meghatározott, egymástól elkülönített megalapozása.

Virginia Woolf harcos feminista oldaláról tesz tanúbizonyságot, amikor Három adomány (Three Guineas) című kötetében a háború szörnyűségeiről ír. Olvasása közben szépen berendezett, 19. századbeli tiszta szobában érezzük magunkat, tanult férfiak leányainak társaságában, akik a délutáni tea közben sok fontos dologról, például a szobanövényekről, új ruháikról, hajviseletekről és a legújabb női divatról beszélgetnek, miközben megjegyzik néha: ó de szörnyű ez a háború, amit állandóan azok a pimasz és kiismerhetetlen férfiak játszanak már az idők kezdete óta, de hát olyan hercig mindegyik azokban az egyenruhákban…

„Extra ecclesiam nulla salus”?

2007 nyarán jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában Morel Gyula könyve Radikális egyházreform címmel. Ahogy bevezetőjében írja, általános tendencia a világvallások hanyatlása, így a római katolikus egyház is nemcsak rendkívül nehéz, hanem már-már fenyegető helyzetben van.

A kultúra szabados értelmezései, szegmenseinek vagy szintjeinek hol szűkebb, hol tágabb meghatározásai állandó vita tárgya a társadalomtudományokban. Annyit tudunk, hogy több száz definíciót alkottak már róla. Egyes gondolkodók a társadalommal és a civilizációval azonos fogalomként kezelik. Ezen elképzelésből világosan kitűnik: társadalom és kultúra oly szorosan összefüggő fogalmak, hogy a köznyelvi használatban is nagyjából egy időben tettek szert „kulcspozícióra”.

Az emberiség törzsfejlődése során ugyanolyan természeti lény volt, mint bármelyik állat a Földön. Amíg ki nem emelkedett az őslét állapotából civilizációt létrehozva, amíg létre nem jött a homo sapiens sapiens faja, vagyis a modern, értelemmel bíró emberiség, a természet kénye-kedvének volt kiszolgáltatva. Halászó, vadászó, gyűjtögető életmódját értelme fokozatos fejlődésével adta fel és lett egyre szervezettebb, íratlan, majd írásos szabályokat lefektető társadalmak tagja. Mindez az egyének életvitelében radikális változásokkal járt. Eddig az ember, aki egyedül, vagy kisebb-nagyobb falkákba rendeződve küzdött a természet viszontagságaival, a mostoha erőktől nem tudta megvédeni magát. A közösségbe való rendeződést mint önvédelmi mechanizmust a rokonságon belüli szolidaritás, a megszervezett munkamegosztás és a külső, kényszerítő jellegű és mesterséges törvények tápláltak. Az emberek pozíciókat foglalnak el e hierarchiában, a békés egymás mellett élés nem csak jogokat ad, hanem kötelezettségeket is ró az egyénre.